A Hungarikum 2022 pályázaton 391 pályázó 930 millió forintnyi támogatásban részesül három területen - közölte V. Németh Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztosa sajtótájékoztatón Budapesten kedden.
Az élelmiszeripar nemzetközi szinten is kimagaslóan innovatív ágazat, a belföldi vállalkozások igyekeznek a fejlesztői attitűddel lépést tartani és újításaikkal megfelelni a jelenlegi fogyasztói igényeknek - emelte ki az Agrárminisztérium (AM) hétfői közleménye.
Már csaknem 1600 milliárd forint értékben kötöttek le pályázatokat a gazdálkodók a vidékfejlesztési forrásoknak köszönhetően - mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.
Az Agrárminisztérium a lovas ágazat megerősítését és több lábon állását kívánja támogatni a Lovas létesítmények fejlesztése című, 5 milliárd forint keretösszegű felhívással, amely fedett lovardák és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kialakítását támogatja.
Az ökológiai gazdálkodásról megtartott éves ágazati szakmai napon a jelenlévők áttekintették a hazai ökológiai gazdálkodás aktuális trendjeit és kihívásait.
Csaknem 100 előadóval idén immár hetedik alkalommal rendezik meg május 11-12-én Budapesten a Precíziós Gazdálkodás és Agrárinformatikai Konferencia és Kiállítást (Prega), amely Magyarország agrár-digitalizációs szakmai fóruma.
A kormányhivatalok megkezdték a 2022. évi határszemle ellenőrzések végrehajtását.
Idén éppen elkezdődött a vegetációs időszak, de máris számos káreseményt, aszályt, fagyot, vihart voltak kénytelenek a gazdálkodók elszenvedni.
Magyarország számára a ló és a lótartás kiemelt érték, nemzeti kultúránk szerves része.
Kiskérődző állatjóléti támogatás címen új pályázati felhívást hirdetett meg az Agrárminisztérium (AM), 5 milliárd forint keretösszeggel - jelentette be Nagy István tárcavezető a minisztérium szerdai közleménye szerint.
Idén április 6-án, szerdán nyílik meg az egységes kérelem kitöltési felülete, a gazdálkodók ekkortól nyújthatják be kérelmeiket.
Idén mintegy 5800 termelő részesült összesen 11,3 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban - közölte csütörtöki közleményében Nagy István agrárminiszter.